Ön a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Műszaki Intézet jogelődjének, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának az archív honlapját böngészi. Az oldalon fellelhető információk már nem frissülnek, időközben aktualitásukat veszthették.

Az aktuális információkhoz kérjük, látogasson el a Műszaki Intézet új oldalára: muszaki.uni-mate.hu

Átadták a Bosch Életre Tervezve díjakat

Október 29-én a Magyar Tudományos Akadémián adták át a Bosch Életre Tervezve Díjakat. Az elismerésre közel ötvenen pályáztak a felsőoktatási intézmények műszaki szakirányairól, akik közül a legjobb öt a helyszínen védte meg munkáját, ahol kooperatív képzésben részt vevő hallgatónk, Maszlik Dávid III. helyezést ért el. A pályázattal a Bosch a fiatal mérnöknemzedéket kívánja motiválni, új támogatási formával bővítve az eddigi rendszert.

A magyarországi Bosch csoport autóipar területén tevékenykedő vállalatai 2008 októberében hirdették meg a „Bosch Életre Tervezve Díj” című pályázatot, amelyre a hazai főiskolák, illetve egyetemek villamos-, valamint gépészmérnöki karáról vártak jelentkezőket. A pályázók előre meghatározott, továbbá egyéni, kreatív, szabadon választott témakörökben nyújthatták be munkáikat olyan autóipari fejlesztésről, amely a Bosch gépjárműipari termékeit és az alkalmazott technológiákat hatékonyabbá, biztonságosabbá, gazdaságosabbá, kényelmesebbé, valamint környezetkímélőbbé teheti.

A pályázóknak a Bosch budapesti, hatvani és miskolci egysége biztosított konzulenst és igény szerint technikai hátteret, hogy ezzel is ösztönözzék a minőségi munkák létrejöttét, amit az összesen több mint nettó hatmillió forintos anyagi és tárgyi elismerés mellett a németországi központba szóló szakmai úttal, valamint karrierlehetőséggel jutalmaz a vállalat. A megmérettetésre közel ötvenen neveztek. A közülük kiválasztott legjobb öt pályázat készítője a díjátadó napján és helyszínén mérkőzött meg egymással az első három helyezésért az elismert szakemberekből álló zsűri előtt.


A Bosch Életre Tervezve Díj nyertesei (balról jobbra): Maszlik Dávid, Zubán Gergely Márton és Bonera Krisztián

Az első helyezett Zubán Gergely Márton CAN USB kijelző modul, datalogger című munkája bemutatja, hogy vezetés közben hogyan figyelhetünk meg a műszerfalon eredetileg nem látható adatokat egy hagyományos laptopon vagy PDA-n. A második helyen Bonera Krisztián végzett, aki gépjárművek számára tervezett ultrahangos távolságmérő berendezést mutatott be, míg Maszlik Dávid Karcsúsítottgyártósor-tervezés az MTM-eljárás alkalmazásával című pályázatával – amelyben a dolgozók és a környezet legkisebb terhelése melletti leghatékonyabb termelés módszere olvasható – harmadik helyezést ért el.

Az első három nyertes pályázó az értékes elismeréseken és az emlékoklevélen kívül egy-egy úgynevezett EcoSphere gömböt vehetett át, amely egy teljesen zárt, önfenntartó rendszer – a földi élet üvegbe zárt kicsinyített mása. A NASA által kivitelezett űrkutatások eredménye alapján kifejlesztett műalkotás tartalmazza a bolygónkon megtalálható valamennyi alapvető elemet: a levegőt, a vizet, a földet és aktív mikroorganizmusokat, így méltán szimbolizálja az Életre Tervezve Díj jelentőségét.

(Forrás: Bosh)

© 2004-2017.