Ön a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Műszaki Intézet jogelődjének, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának az archív honlapját böngészi. Az oldalon fellelhető információk már nem frissülnek, időközben aktualitásukat veszthették.

Az aktuális információkhoz kérjük, látogasson el a Műszaki Intézet új oldalára: muszaki.uni-mate.hu

Kari Fizikaverseny

Az immár hagyományosnak mondható Kari matematika verseny mellett ebben a tanévben Fizikából is megrendezésre került a kari verseny. A 2. félév végén megtartott verseny meghívásos volt, azok az első évfolyamos hallgatók vehettek részt rajta, akik az előző féléves Fizika tárgyaikat és a tavaszi féléves Fizika II. tágy zárthelyi dolgozatait legalább 75%-os eredménnyel teljesítették.
A versenyre, amelyben az egyetemi tananyaghoz kapcsolódó, csak elmélyültebb gondolkodást és több kreativitást igénylő feladatokat kellett megoldani,  2019. május 22.-én került sor. A verseny zsűrijeként szolgáló fizika oktatói közösség a versenydolgozatok értékelése után úgy döntött, hogy az első három helyezett között - akiknek az eredménye szinte teljesen azonos volt, nem tesz rangsorolást, így a verseny három idei győztese (névsorban):

Rácz Christopher
Rátkai Márton
Szécsi Tamás


Gratulálunk Nekik! Minden résztvevőnek köszönjük a részvételt, a verseny feladatsora a  Fizika oktatási oldalról letölthető.
A Fizika verseny a Nemzeti Tehetség Program NTP-FKT-18_0015 páyázat támogatásával valósult meg.

© 2004-2017.